Szamos Csokoládé Múzeumban jártunk

A Szamos Csokoládé Múzeumban jártunk

November 29-én, pénteken a Diákönkormányzat szervezésében ellátogattunk a budapesti Szamos Csokoládé Múzeumba. Egy órán át utaztunk és amikor megérkeztünk, három csoportba osztottak minket. Az egyik csoport csokoládét készített, a második csoport filmet nézett, a harmadik csoport a múzeumot látogatta.

Csokoládé készítésnél először megtudtuk, hogyan kell lehűteni a csokoládét (márvány asztal lapon), azután megmutatták, hogyan kell beletenni a formákba, majd mindenki kidíszítette a saját alkotásait és a hűtőben rövid idő alatt lehűtöttük és becsomagoltuk a finomságokat (persze megkóstoltuk a kész csokikat, hogy finomak lettek-e).

A filmben megmutatták, hogyan szüretelik le a csokoládé alapanyagát, a kakaóbabot és megtudtuk, hogyan készül a csokoládé. Közben finomságokat vásároltunk.

A múzeumban elmesélték a csokoládé történetét, megmutatták a marcipánból készült szobrokat: felszolgáló lány, parlament, korona, jogar. Láttuk, hogyan nézett ki egy régi üzlet, majd megmutatták, hol készítik a dolgozók a csokoládét. 

Amikor mindenki végigjárt minden helyszínt és aki szeretett volna vásárolt is, haza indultunk. 

Mindenkinek ajánljuk, hogy látogasson el a Parlament szomszédságában lévő Szamos Csokoládé Múzeumba, mert nagyon jó a hangulat és sok jó programon lehet részt venni.

 

Krausz Vivien és Eipl-Gergely Kamilla

7.b osztály

Kedves látogató!

További képeket a kókai iskoláról, az iskola életével kapcsolatban a galériában találhat az alábbi linkre kattintva.